Chill and Ride 12 - Gps Bmx Jam 2019

Chill and Ride 12: mindenki imádta a pécsi pályát

Chill and Ride: 12. alkalommal rendezték meg az ország egyik legismertebb BMX-es versenyét, az esemény történetében először Pécsett. A helyszínválasztásnak nagyon örült a profi kategória idei 2. helyezettje, az egyébként címvédőként induló Vukman Márk, aki helyi kötődésűként versenyezhetett. Pályafutása ráadásul eléggé összeforrt a Chill and Ride-dal, hiszen már 6 évvel ezelőtt is részt vett a versenyen – akkor még az amatőrök között.

– Most, hogy mondod, már el is felejtettem, mert olyan rég volt már, meg nem is sikerült annyira jól, de tényleg itt kezdtem el bontogatni a szárnyaimat. Akkor még nem gondoltam volna, hogy második lehetek, és meg is nyerhetem ezt a verseny, de nagyon örülök neki, hogy így alakult.

– Ráadásul éppen Pécsett lehettél második…

– Igen, nagyon közel állt a szívemhez az idei Chill and Ride. Ez az én helyi pályám, úgyhogy nagyon vártam a versenyt. Nekem az a taktikám, hogy a selejtezőben inkább biztos kört megyek, nem rontok, hogy tutira továbbjussak. Aztán a döntőben próbálok kicsit nehezebbet, ha bejön, tök jó, ha meg nem, akkor így jártam, de legalább a döntőben vagyok. Csak ugyebár most a döntőt elmosta az eső, viszont már a selejtezőben is sikerült olyat produkálnom, hogy a biztos köreimmel is második lettem.

 

– És ha lett volna döntő?

– Az első helyezett nagyon jól teljesített, úgyhogy nem biztos, hogy egy újabb körrel sikerült volna megelőznöm. Egyébként is erősebbnek éreztem a mezőnyt, mint tavaly, és szerencsére több rider is indult. Lehet, a pálya vonzott több embert, mindenesetre élvezetesebb volt erősebb mezőnyben versenyezni, szeretem, ha nagyobb a kihívás.

 

– Ha már hazai pályán versenyeztél: jöttek szurkolni a haverok és a családod?

– Éppen azért szeretem annyira a Chill and Ride-ot, mert a legjobb hangulatú verseny itthon. Ott voltak a szüleim is, akik elég ritkán látnak élőben, inkább csak neten a videóimat. Szurkoltak nekem, ahogy a barátok is. Az is a király ebben a versenyben, hogy nem arról szól, hogy most mindenáron le akarom nyomni a másikat, hanem mindenki elbarizgat egymással, találkozó jellege is van az egésznek.

 

– És mit profitálhat abból egy bringás, ha ilyen szép eredményeket ér el a Chill and Ride-on?

– Igazság szerint minél több versenyen veszel részt, annál többen ismernek meg, figyelnek fel rád. A Chill and Ride is ilyen, elég rangos viadalnak számít, sokan ismerik. Ha itt valaki elér valamit, akkor nevet szerez magának. Nekem pedig ez a célom: igyekszem ezért indulni hivatalos versenyeken is, szeretnék külföldre is járni, hogy majd egyszer esetleg eljussak az olimpiára. Ebben segít közvetetten a Chill and Ride is.

– Reális cél lehet egy magyar bringásnak az olimpia?

– Abszolút. Ha nem is rögtön a 2020-as, de a 2024-es már igen. Nagyon jók itthon a riderek, a tehetség megvan, csak szükség lenne nemzetközi szintű pályákra is. Nagyon sok embert motivál az olimpia.

 

TEHETSÉGES FIATALOK

Először a tavalyi, békéscsabai Chill and Ride-on rendeztek juniorversenyt, és bár az esemény szervezője, Csepku Dániel idén nem ragaszkodott volna hozzá, a fiatalok helyet követeltek maguknak a versenyen.

"Óriási igény volt rá. Régen még nem volt ez, de úgy látszik, kinevelődött egy ilyen generáció és a szülők is segítik őket. Ráadásul senki sem volt helyi közülük, nagyon lelkesek és akadnak igen tehetségesek, akik ha így folytatják, tizennégy-tizenöt éves korukra már profik lehetnek. Ez korábban nem nagyon volt jellemző Magyarországon."
Csepku Dániel

 

AZ EDDIGI LEGJOBB

Csepku Dániel szerint több szempontból is az idei volt az eddigi legjobb Chill and Ride, mióta bezárt a Norma Park (8 évig itt volt a verseny minden évben).

 

"Egyrészt egy erdő közepén volt a pálya, visszaadta a régi budapesti Normafa versenyek hangulatát. Kevesen jutottak el eddig erre a pályára, pedig nagyon jók az adotságai és a geometriája, vannak kicsi és nagy elemek is, csúszkálni is lehet, mindenki tud érvényesülni. Úgyhogy azt láttam a ridereken, hogy mindenki nagyon vidáman biciklizgetett."


Jövőre a Chill and Ride 13-at Budapesten rendezik, és egyben ez lesz az utolsó is...

Chill and Ride 12 - Gps Bmx Jam 2019 Eredmények:

Pro Park:

  1. Szepesi Tibor
  2. Vukman Márk
  3. Józsa Milán
Am Park:
  1. Homolya Ádám
  2. Csiszár Ákos
  3. Ádám Tamás
Junior Park:
  1. Polacsek Kende
  2. Varró Áron
  3. Monigl Bence

Best Trick: Szepesi Tibor

Photo: OLESCHER DOMONKOS
Forrás: redbull.hu

 

The New Gps Spring Soft-Shell Jacket

Megérkeztek a tavaszi Gps technikai kabátok!!!!
Limitált mint mindig így érdemes rá lecsapni! Minden rendelés mellé ajándék nyaksál!
Legjobb választás a csapadékos tavaszi hónapokban, mivel szél és vízálló!

- Fedett vízálló cipzáras kézmelegítő zsebek
- Behúzózsinórral állítható kapucni
- Cipzáras hónaljszellőzők
- Belső telefonzseb
- Szemüvegtörlő kendő
- Fülhallgató kabel kivezető nyilás

Magyarország legöregebb streetwear markáját, 23 éve az utcákon ...

Tirol Takeover Trailer

Tirol Takeover - Gps Roadtrip 2019
Bmx VS Snowboard - Video drops soon !!!
Camera & Edit : Csepku Dániel, Gál Cusi
DropWorkShop™

Snowboard OB 2019 - GPS Edit

Magyar Freestyle Snowboard Országos Bajnokság 2019
February 23 - Matraszentistván
Camera & Edit : Csepku Dániel
DropWorkShop™

P Nagy Tomi - Haro Bike Check 2019

Check out this Haro bike check for Velvárt shop!!
Camera & Edit : Csepku Dániel
DropWorkShop™

Spikut Norba aka Sas - Gps Edit 2019

Norba is one of the best rider in Hungary.
He is a real killer on dirt and his style is unique as hell!
Enjoy the ride !
Camera & Edit : Csepku Dániel
DropWorkShop™

 

GPS XMASS SALE 2018

GPS XMASS SALE 2018

15.000 Forintot meghaladó vásárlás után GPS NYAKSÁLAT adunk AJÁNDÉKBA és INGYENES a házhozszállítás!!!
December 20-ig 11:00 óráigig leadott rendeléseket 100%, hogy kézbesítjük Karácsony előtt!

Kellemes ünnepeket !
-Gps Clothing 2018-

 

Mondial Jam 2018

Nézzétek a Mondial Jam after moviet!
Street Jam - Salgótarján 2018

Molnár Tibor - Welcome to the Gps Family

Welcome to the Gps Family Molnár Tibor !!!!!
A real street fighter with a lots of skills!

Winter is coming !

Last winter the Gps Clothing office was in Japan, Niseko.
The season started with 3.5 meters of powder snow so it was the best decision to move here.

Tribal Mix

Gps Tribal Mix 01. - Back to the jungle
Natural Spirit - We Are All One
Mixed By: Jok13